cikkek / műsorok / ajánlások / referencialevelek

  • Rövid riport a Kossuth Rádióban

    Rövid riport készült Miklós Tiborral a Kossuth Rádióban, a Bartimeus Egyesület zákányszéki missziója kapcsán.

  • Gyűjtés a súlyosan beteg kislányokért és anyukájukért

    Papp Évi egyedül neveli az 5 éves ikerpárt, Flórát és Larát. Egy önkormányzati lakást bérelnek Budapesten, ahol hármasban töltik a mindennapjaikat. Évi egy súlyos szemideghártya daganattal született, ezért már egészen kis korában el kellett távolítani a szemeit az élet védelmének érdekében. A beavatkozást követően anyukája lemondott róla, így 2-től 8 éves koráig nem vele élt, majd újra magához vette. Évi sosem tervezett gyermeket, de az élet úgy hozta, hogy az ikerpár megfogant és mindenképp ragaszkodott ahhoz, hogy megszülethessenek. A lányok apukája elhagyta őket, amikor a lányok még kicsik voltak.

  • Fehér bot a testnek és a léleknek

    Szinte hangtalan kutyamancsok és kopogó fehér botok fordultak be sorban péntek délelőtt a Református Szeretetszolgálat budapesti, Hungária körúti épületéhez. Számos vak és gyengénlátó testvér gyűlt össze, hogy a vakmisszió munkatársai és önkéntes segítői, és a megjelent szeretetszolgálati vezetők társaságában megünnepelje a fehér bot nemzetközi napját.

  • A Varsolci Református Egyházközség írása a missziós utunkról

    Múlt héten szombaton, a Bartimeus Egyesület jóvoltából és a Református Szeretetszolgálat Vakmisszióvezető lelkipásztora Nógrádiné Kovács Alexandra jelenlétében, hangosbibliát és nagybetűs bibliákat osztottunk a látássérülteknek és az időseknek.

    Hallgassák és olvassák lelki épülésre.

  • Az MRSZA Vakmisszió írása a közös erdélyi missziós utunkról

    Örömmel számolunk be erdélyi, missziós utunkról. 2022. szeptember 9-15. Erdély több településén hirdettük Isten Igéjét látássérülteknek, gyülekezeteknek, istentiszteletek és lelki alkalmak keretében.

  • Erdélyi Magyar Látássérültekért Alapítvány

    Az első lelki napnak adott otthont az Erdélyi Magyar Látássérültekért Alapítvány, amely a Magyarországi Református Egyház által fönntartott és működtetett Vak Misszió és a magyarországi Bartimeus Kulturális Közhasznú Egyesület részvételével zajlott.

  • Küldetésük: Jézus evangéliumát hirdetni a látássérültek között

    Székesfehérvár – A Bartimeus Egyesület, valamint Székesfehérvári Keresztyén Gyülekezetek szervezésében 2016. szeptember 10-én látássérültek, gyengén-látók és mozgásukban korlátozottak számára adományoznak egy olyan audioeszközt, amely tartalmazza a teljes Biblia hangzó változatát, valamint egy áhítat gyűjteményt is. A kezdeményezésről a mögötte álló két fő szervezőt, Miklós Tibort és Nochta Pált kérdeztük.

    www.evangelikus.hu, 2016. szeptember 05.

  • Hangos Biblia a látássérülteknek

    Rendhagyó alkalomra vártuk a látássérülteket a Varsolci Református Egyházközség gyülekezeti termébe…

    Fazekas Sándor, Gyertyaláng 2017/6

  • Tibor’s Vision - InTouch Ministries

    Catching up with Hungarian pastor Tibor Miklós
    John VandenOever April 2, 2020

  • Together in the Light

    Earlier this year, as Hungary thawed from its winter, Tibor Miklós and his family took to the road for a new year of ministry. Our In Touch team was there to capture a week in the life of Tibor, his family, and the many willing servants who join them in their labor.

    February 9, 2020

  • The Life I’d Like

    In pursuit of glory
    John VandenOever August 20, 2018

  • Her Blindness, God’s Kindness

    Márta Miklós’s blindness inspired her to minister to neglected communities all over Hungary.
    John VandenOever September 1, 2017

  • Darkness Into Light

    Tibor Miklós lost his sight, but he gained a vision to reach Hungary for Christ.
    John VandenOever August 23, 2017

  • Református Missziói Központ - érzékenyítő nap (2016 október)

    Hálával köszönöm, hogy a Református Missziói Központ által szervezett érzékenyítő napon több résztvevőt megajándékozott a MegaVoice készülékkel!

    Magyarné Balogh Erzsébet, 2017. február

  • Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség Lelkészi Hivatal

    …a MegaVoice Audio Bibliaeszköz hiánypótló. Kórházi tartózkodás alkalmával, szociális
    otthonokban pedig előnyös a fülhallgató illetve a napelemes felhasználás révén…

    Bencze András, lelkész, 2017. január

  • Komlói Baptista Gyülekezet

    …a MegaVoice Audio Biblia egyik legnagyobb előnye, hogy használatát vakok, gyengénlátók, valamint dyslexiások, idősek és nehezen olvasók is könnyen el tudják sajátítani…

    Horváth László, lelkipásztor, 2017 január

  • Péceli Baptista Gyülekezet

    Lelkipásztorként tapasztalom, hogy milyen életbevágóan fontos, hogy az ember ismerje Isten Igéjét. Élve a technika mai lehetőségeivel, a Bartimeus Egyesület ezt a lehetőséget adja meg sokaknak, akiknek eddig erre nem volt lehetőségük.

    Uzonyi Barnabás, 2017 január

  • Magyar Pünkösdi Egyház

    Igen szükséges és hasznos szolgálatnak tartjuk, amit az egyesület végez.

    Pataki Albert, 2017 február

  • MPE Székesfehérvári Gyülekezete

    Megható volt látni, ahogy az “Esélynapon” mint vakok a vakoknak segítettetek, ahogy az örök Igét ingyenesen, Hangzó Biblia formájában adtátok át látássérült társaitoknak, mozgáskorlátozottaknak, idős, beteg embereknek, hátrányos helyzetűeknek és minden rászorulónak.

    Simon István, lelkipásztor, 2017 február

  • MPE Szeretetotthona

    Ez az eszköz egy telitalálat a maga nemében, hiszen “a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által”.

    Marton Ákos, Óvári Róbert, 2017 január

  • MPE Soproni Evangéliumi Gyülekezet

    …hallgathatja a Bibliát, és az áhítatokat, hiszen már évek óta képtelen volt a Szentírást olvasni…

    Roóz Zoltán, 2017 január

  • Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete

    Nagy öröm számunkra, hogy a Könyvek Könyve a Biblia úgy kerülhet a kezükbe, hogy bárhol bármikor akadálymentesen olvasni tudják az Igét.

    Borai Botond, 2017 január

  • Dr. Edward G. Murray

    Reference for Tibor Miklos

    I have known Tibor Miklós and his wife, Marta, since 1997 when they sat in a class in Bible Study Methods with their Braille Bibles and learned how to study the Bible more effectively and accurately. They were a joy to have in the class…

    …He and Marta have hearts of an evangelist…

    Dr. Edward G. Murray, Campus Crusade for Christ, April of 2014

  • Reference for Tibor

    I have known Tibor (Tibi) Miklos since 2003. We are neighbours in Törökbálint…

    …Tibi especially relationally connects with other Hungarians who are blind. Over the last 8 years Tibi has built strong relationships with national denominational churches…

    Dr. Allan D. Stirling, Jr., Ministry Essentials International, March of 2014

  • Élet látásvesztés után

    Élet látásvesztés után

    2017. márciusában közel 100 látássérült jutott Hangos Biblia készülékhez a Bartimeus Egyesület és a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete rendezvényén

    VGYHE, 2018 szeptember

  • Sopron TV Híradó részlet - 2017 március 20.

    Sopron TV Híradó részlet - 2017 március 20.

  • MTVA Esély című műsora - 2017 január 23.

    MTVA Esély című műsora - 2017 január 23.

  • Blind with a Vision

    Blind with a Vision

    podcast

    Constantly Under Construction with Donna Harris, November of 2017

  • Szeverényi János missziói lelkész gondolatai

    Szeverényi János missziói lelkész gondolatai

    Légy szeme a vaknak! Dr. Gordon Temple, az angliai Torch missziós szervezet (vakokat és más fogyatékkal élőket segítők) munkatársa volt a vendégünk az Evangéliumi Aliansz Kálvin téri irodájában.

    A megbeszélésen részt vett Miklós Tibor, a Bartimeus Egyesület vezetője. Felnőttként veszítette el látását. Nagyszerű munkát végez ő is ezen a területen.

    2018 július

  • Úton az örök forrás felé – Országos evangelizáció a Deák téren

    Úton az örök forrás felé – Országos evangelizáció a Deák téren

    Miklós Tibor előadásának témája a látás elvesztése és a valódi élet megtalálása volt. „A keresztényt is érheti krízis” – mondta a látását felnőttként elveszítő tanúságtevő, aki őszintén vallott saját traumájáról, a belőle fakadó depresszióról és a kivezető útról, melyet Jézus Krisztusban talált meg.

    2018 október

  • Szeverényi János missziói lelkész jegyzetei az Evangélikus Élet magazinban

    Szeverényi János missziói lelkész jegyzetei az Evangélikus Élet magazinban

    Miklós Tibor felnőttkorában vesztette el látását. Nagy küzdelmek után belső világosságot kapott Istentől. Erről szólt tanúságtétele. A Bartimeus Egyesület elnökeként sokakon segít.

    2018 augusztus

  • Elkészült a teljes audio Biblia

    Elkészült a teljes audio Biblia

    A statisztikai adatok alapján Magyarországon nagyságrendileg fél millió fogyatékkal élőről tudunk. Megközelítőleg 85 000 ember küzd látásproblémákkal: gyengénlátók, aliglátók, vakok és siketvakok egyaránt vannak köztük. Elsősorban számukra készült el a revideált új fordítású Biblia (RÚF 2014) hangzó változata.

    Terveik szerint a Bartimeus Egyesülettel és református egyház Vakmissziójával együttműködve mérik fel az igényeket, és a megajándékozottakkal a későbbiek során is kapcsolatban maradnak, az eszközzel kapcsolatban felmerülő kérdéseikre válaszolnak, nyomon követik, ahogyan célt ér az audio Biblia és hozzájárul az emberek hitbeli fejlődéséhez.

    2016 augusztus

  • Élet látásvesztés után

    Élet látásvesztés után

    Dr. Mark Hardcare tart előadást Élet látásvesztés után címmel a dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtárban

    2021 szeptember